A Figyelő hetilap felsőoktatási kiadványa szerint a külföldi részképzésben résztvevő hallgatók aránya alapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a 2. legjobb felsőoktatási intézmény Magyarországon.
Manapság az idegennyelv-tudás nélkülözhetetlen a diplomához, a külföldi tapasztalatszerzés pedig nagy előny az elhelyezkedéshez. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem mindkét területen jó lehetőségeket kínál hallgatóinak, akik a folyamatos nyelvi képzés mellett tanulmányi útra a világ számos országába eljuthatnak. A mindezt lehetővé egyik program, az Erasmus+ évek óta nagy sikernek örvend az NKE-n tanulók körében, ami annak is köszönhető, hogy az egyetem folyamatosan bővíti a külföldi partnerek körét. Egészen a koronavírus-járvány kezdetéig emelkedett a programban résztvevő hallgatók száma: a 2019/20. tanévben 140-en utazhattak külföldre tanulni. A mobilitásban résztvevők döntő többsége részképzésben vett részt, de számos szakmai gyakorlat is megvalósult. A legnépszerűbb partnerországok között található Lengyelország, Olaszország és Németország, de például Finnországba is szívesen utaznak tanulni az NKE hallgatói. Az Erasmus+ programban az EU tagállamai mellett Izland, Liechtenstein, Macedónia, Norvégia és Törökország vesz részt. Az idei évben a pandémia a teljes magyar felsőoktatás mobilitási tevékenységét érintette, így érthetően a Nemzeti Közszolgálati Egyetem korábbi aktivitása is csökkent ezen a területen, de a járvány elmúltával az intézmény továbbra is aktívan fogja segíteni a mobilitási programokban részt venni kívánó hallgatóit.
További információ:
https://www.uni-nke.hu/nemzetkozi-kapcsolatok/erasmus/az-erasmus-programrol