Hírek

Sok az érdeklődő az NKE standjánál az Educatio kiállításon

Folyamatosan érkeznek az érdeklődő diákok a Nemzeti Közszolgálati Egyetem standjához a 18. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. A Hungexpo területén rendezett, szombat estig tartó eseményen az NKE öt karának, valamint karközi intézetének valamennyi képzésével megismerkedhetnek a pályaválasztás előtt álló fiatalok.

Az idén 25 nemzetközi partner és mintegy 50 magyar felsőoktatási intézmény vesz részt a rendezvényen, amelyen a hagyományoknak megfelelően az NKE is képviselteti magát. Az egyetem BF05-ös standjánál a pályaválasztó fiatalok megismerkedhetnek a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, az Államtudományi és Közigazgatási Kar, a Rendészettudományi Kar, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar, valamint a tavaly létrejött Víztudományi Kar képzéseivel, de bemutatkozik az egyetem Katasztrófavédelmi Intézete is.

A Víztudományi Kar az egyetem legfiatalabb kara, idén először mutatkozik be teljes képzési palettájával a kiállításon. Biró Tibor elmondta, hogy sokan érdeklődnek a folyamatosan bővülő képzéseik iránt. „Úgy tűnik, hogy maga a vízügyi szakma is egyre népszerűbbé válik”- fogalmazott a kar dékánja, aki szerint az Educatio egy remek lehetőség arra, hogy felkeltsék az érdeklődést a vízügyi pálya iránt.

Az NKE folyamatosan bővülő képzési kínálatának idén kétségtelenül az egyik slágerterülete a megújuló pilótaképzés. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Repülő Intézet által gondozott képzés iránt a kiállításon is nagy volt az érdeklődés. Pedig elég komoly fizikai és egészségügyi követelményeknek is meg kell felelni azoknak, akik pilóták szeretnének lenni. Pohl Árpád ezredes, a kar dékánja szerint nagy a vonzereje ennek a speciális képzésnek, és ha sikeresen beindul, akkor hosszú távon is fenntartható lesz. Dienes Roland hadnagy, pilótajelölt is részt vett a rendezvényen, ahol saját eddigi tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel. A jelenleg a szolnoki helikopterbázison szolgálatot teljesítő honvédtiszt hamarosan Kanadában folytathatja majd a kiképzését. Bár úgy érzi, hogy alkalmas lenne vadászgépek vezetésére is, tudja, hogy odáig még hosszú út vezet.

Az NKE képzései közül a rendészeti jellegűek mindig is nagyon népszerűek voltak, főleg a nyomozói szakterület. Dr. Pozsgai Zsolt r. dandártábornok elmondta, hogy a rendőrség számára is fontosak ezek az oktatási rendezvények, hiszen itt közvetlen információkat kaphatnak az érdeklődők az egyes képzésekről. A személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes hozzátette, hogy szoros kapcsolatban vannak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, amely a rendőrtisztek képzésével biztosítja a rendőrség számára a vezetői utánpótlást. A tábornok úgy látja, hogy az elmúlt években javult a rendőrtisztek idegen nyelvi ismerete és kommunikációs készsége, amelyek elengedhetetlenek a megfelelő szolgálathoz.

„A menekültügy és migráció ma már meghatározó része a rendészeti képzésnek”- ezt már Csire Péter nyilatkozta honlapunknak. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal személyügyi főosztályvezetője szerint az elmúlt években jelentősen felértékelődött a migrációval foglalkozó szakemberek szerepe, és fontosnak tartja, hogy az egyetemen évek óta már önálló tanszéke is van a szakterületnek.

„Ma is sok fiatal szeretne tűzoltó lenni, de a katasztrófavédelem további területei iránt is egyre nagyobb az érdeklődés”- mondta el Vass Gyula ezredes. Az NKE Katasztrófavédelmi Intézet igazgatója úgy látja, hogy az iparbiztonsági, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szakirány is sok érdeklődőt vonz. Ráadásul az egyetem most kezdi előkészíteni az új tűzvédelmi-mérnöki képzést is, amely várhatóan jövőre indulhat majd el.

Az Educatio kiállításon sokan keresték fel az egyetem legnagyobb karának, az Államtudományi és Közigazgatási Karnak a standját is, ahol folyamatos volt az érdeklődés a képzések iránt. Cserhalmi Gréta a ráckevei Ady Endre Gimnáziumból érkezett és a közigazgatás-szervező alapképzés iránt érdeklődött. Ő például az önkormányzati szférában szeretne majd elhelyezkedni. Szabó Ákos a kar elsőéves hallgatója, az államtudományi mesterképzésen tanul. A rendezvényen sok információt osztott meg a középiskolásokkal, akik a tantárgyakról, az elhelyezkedési lehetőségekről és a hallgatói életről kérdezték elsősorban.

Tischler Zoltán, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar munkatársa szerint konkrétan megfogalmazott kérdésekkel és célokkal érkeznek hozzájuk az érdeklődők, akik szívesen beszélnek a kar hallgatóival is. Tapasztalatai szerint mindkét alapképzésük népszerű, sokan már több nyelvvizsga birtokában fognak majd felvételizni.

A kiállításon számos hallgató is segíti az egyetem népszerűsítését. Kosztrihán Dávid, az EHÖK elnöke úgy látja, hogy a hiteles reklámozásnak a hallgató a kulcsa. A hallgatói önkormányzat a tervek szerint jövőre saját standdal szeretne majd részt venni az eseményen.

Az Educatio kiállításon mintegy 60 hallgató, oktató és dolgozó vesz részt a középiskolások tájékoztatásában. Kovács Gábor dandártábornok, oktatási rektorhelyettes elmondta, hogy az Educatio sokat segít abban, hogy minél többen jelentkezzenek majd az egyetemre. Szerinte a bővülő és megújuló képzési kínálat egyre vonzóbb a fiatalok számára.

Az NKE korábbinál nagyobb és látványosabb standján az intézmény hallgatói és a tanulmányi osztály munkatársai szombaton 17 óráig várják az érdeklődőket, akik az alap-és mesterképzések mellett a felvételi eljárással kapcsolatos, csak az intézményre jellemző speciális tudnivalókról is sok információt megtudhatnak. Emellett azoknak is érdemes felkeresni az egyetemi standot, akik a sokszínű továbbképzési lehetőségekről, az elérhető ösztöndíjakról, a nemzetközi lehetőségeinkről, valamint a folyamatosan bővülő Ludovika Campus projektről is szeretnének bővebb tájékoztatást kapni. A Hungexpo G pavilonjában rendezett kiállításra ingyenes a belépés.

Az Educatióról bővebb információ:

http://www.educatioexpo.hu/nyitolap#home

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

2018-01-22T14:04:42+00:00 2018.01.22.|AKK, HHK, KVI, NETK, NKE, RTK, VTK|