Hírek

Elkezdődött az Educatio oktatási kiállítás

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a teljes képzési kínálatával várja az érdeklődőket a 17. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amely csütörtöktől szombatig fogadja a pályaválasztás előtt álló érdeklődőket a HUNGEXPO G. pavilonjában.

Az idén tizennyolc országból mintegy kétszáz kiállító vesz részt az eseményen, amelyen a hagyományoknak megfelelően az NKE is képviselteti magát.
Az egyetem standjánál már a nyitó nap délelőttjén nagyon sok pályaválasztó fiatal fordult meg, akik megismerkedhettek a Hadtudományi és Honvédtisztképző, az Államtudományi és Közigazgatási, a Rendészettudományi, valamint a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar képzéseivel. A standon bemutatkozik az egyetem Katasztrófavédelmi Intézete is. A résztvevők emellett információkat kaphatnak a február 1-jétől működő Víztudományi Karról is, amely az intézmény új, a bajai Eötvös József Főiskola vízügyi képzéseit átvevő szervezeti egysége.

Az NKE standján az intézmény hallgatói és a tanulmányi osztály munkatársai minden nap 10:00-17:00 között várják az érdeklődőket, akik az alap-és mesterképzések mellett a felvételi eljárással kapcsolatos, csak az intézményre jellemző speciális tudnivalókról is sok információt megtudhatnak. Emellett azokaknak is érdemes felkeresni az egyetemi standot, akik a sokszínű továbbképzési lehetőségekről, az elérhető ösztöndíjakról, a nemzetközi lehetőségeinkről, valamint a Ludovika Campus projektről is szeretnének bővebb tájékoztatást kapni.

A háromnapos szakkiállítás célja, hogy a pályaválasztók minél jobban megismerjék a felsőoktatásban és továbbképzésben rejlő lehetőségeket: az intézményeket, az ösztöndíjakat, az egyes szakmákat, duális képzéseket, nyelviskolákat, valamint a hallgatói életet. A Hungexpo G pavilonjában rendezett kiállításra ingyenes a belépés.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

2017-01-20T07:48:18+00:00 2017.01.19.|AKK, HHK, KVI, NETK, NKE, RTK, VTK|