Hírek

Megnyitotta kapuit az NKE- nyílt nap a HHK-n

A szitáló havas eső sem tartotta vissza a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar iránt érdeklődőket, hiszen több száz fiatal vett részt a Zrínyi Miklós Laktanyában tartott HHK nyílt napján, amely elsőként nyitotta meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet népszerűsítő rendezvénysorozatot. A felvételizők megismerkedhettek az NKE HHK által kínált felsőoktatási lehetőségekkel, a MH Ludovika Zászlóalj által nyújtott katonai életpályával.

„Aki ezt a pályát választja és hozzánk jön tanulni, az egy életre szóló hivatást választ” – vezette be megnyitó beszédét Dr. Pohl Árpád ezredes. Az NKE HHK dékánja ismertette a kar és a hivatásrendek történelmi hátterét, oktatási rendszerét, közszolgálati honvédtisztképző szerepét. „Olyan csapattiszteket szeretnénk kibocsájtani és a Magyar Honvédség rendelkezésére bocsájtani, akiknek helyén van az eszük és a szívük, akik képesek az alegységüket a legbonyolultabb körülmények közt is hatékonyan vezetni itthon és külföldön egyaránt.” A dékán ismertette, hogy a felvételt nyert hallgatók az első szemeszter során alapkiképzésen vesznek részt Szentendrén, amelyet a honvédség minden egyes katonája teljesít. „A kiképzési feladatok nem egyszerűek, azonban mind el lehet végezni”– tette hozzá.

A második szemeszter során közös modulos tárgyak következnek, ahol a különböző közszolgálati ismeretekre tehetnek majd szert, ezt követően alapozó tantárgyak, majd specializációs katonai szakmai tantárgyak várnak a honvédtisztjelöltekre, amelyek során elsajátíthatnak mindent, ami egy fiatal hadnagyra vár az alakulatánál.

Pohl Árpád kitért az NKE és a kar speciális képzési jellegére, ahol az oktató-, kiképző tisztek és a honvédtisztjelöltek szűk családias, bajtársias légkört teremtenek a campuson. Kiemelt figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra: a hallgatóknak rengeteg lehetősége van részt venni a tudományos diákkörökben, konferenciákon, kutatásokban, nemzetközi programokban, emellett az egyedi képzés során számos érdekes és izgalmas bevetésen, valamint nemzetközi gyakorlaton vehet részt a hallgató. A honvédtiszti hivatásról elmondta, hogy egy hihetetlen bajtársi közösséggel jár, amelyet tervezhető életpálya, új kihívások és lehetőségek, folyamatos illetményemelések és társadalmi megbecsülés kísér. „Szívből kívánom Önöknek, hogy szeptemberben találkozzunk az altiszti akadémián az alapkiképzésen, majd 4 év múlva a Kossuth téren, a nemzet főterén, ahol majd leteszik a tiszti esküt” – zárta a szavait a HHK dékánja.

Sári Szabolcs alezredes a MH Ludovika Zászlóalj mb. parancsnoka is üdvözölte a leendő honvédtisztjelölteket, ismertette a zászlóalj feladatát és céljait. Kifejtette, hogy a zászlóaljat leginkább a múlt-jelen-jövő hármasa jellemzi. Fontos számukra a hagyományőrzés, számos rendezvényt és programot szerveznek, amellyel a Magyar Honvédség múltja előtt tisztelegnek. A jelen szempontjából a legfontosabb feladat, hogy általános katonai kiképzést és környezetet biztosítsanak a honvédtisztjelölteknek, amelyet kiegészítenek sportolási lehetőségekkel és nemzetközi programokkal. Jövőbeli cél, hogy a felvételt nyert diákok olyan katonatiszté váljanak, akik rendelkeznek mindazon kompetenciákkal, amelyekkel helytállnak hazai és multinacionális környezetben egyaránt. „ Az NKE felelős az oktatásért, a zászlóalj pedig az általános katonai kiképzésért és a szocializáció biztosításáért. Viszont a közös cél az, hogy önöket minél jobban felkészítsük. Úgy vélem, ehhez minden feltétel adott” – összegezte a gondolatait Sári Szabolcs.

A megnyitót követően a tanulmányi osztály munkatársai tartottak felvilágosítást a felvételi menetéről. A felvételihez szükséges az egészségügyi, pszichikai, fizikai alkalmassági vizsga letétele, amely az április hónap során vár a jelentkezőkre. Amikor kiderültek a pontszámok és a középiskolás diák egyetemista lesz, az első állomás az NKE Gólyatábor augusztus elején az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat szervezésével. A hallgató a felvétel során vállalja a nemzetbiztonsági alkalmassági ellenőrzést, emellett erkölcsi bizonyítvánnyal is rendelkezni kell. A beiratkozás és a bevonulás augusztus 25-26-án várható, ahol az NKE közszolgálati államilag támogatott ösztöndíjszerződés (+12 félév a „sima” államilag támogatott félévek mellet) és a MH Ludovika Zászlóalj ösztöndíjszerződés aláírása után megkezdődik a 3 hónapos alapkiképzés. A tájékoztatóból kiderült, hogy katonai vezetői alapképzési szakra 50 fő, míg katonai logisztika alapképzési szakra és katonai üzemeltetés alapképzési szakra 35-35 diák nyerhet felvételt.

A tájékoztatók után katonai testnevelési bemutatóval, alaki bemutatóval várták az érdeklődőket, akik fizikai állapotfelmérést és egészségügyi tanácsadást is kaphattak. A pályaválasztás előtt álló diákok olyan modern katonai eszközökkel is megismerkedhettek, mint a DJI Phantom 2 kvadrokopter, vagy az ANDROS F6-A típusú tűzszerész robot, emellett a kar oktatói, kiképzői és honvédtiszt jelöltjei is végig jelen voltak a nyílt napon, így az érdeklődők első kézből kaphattak információkat a HHK-s életről.

Nézd meg a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2017-es nyílt napján készült videónkat!

Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

2017-02-06T14:54:42+00:00 2017.01.16.|HHK, NKE|