AKKnyilt1 AKKnyilt2 AKKnyilt3 AKKnyilt4 AKKnyilt6 AKKnyilt5 AKKnyilt7 AKKnyilt8 AKKnyilt9 AKKnyilt10 AKKnyilt11

Szombaton az Államtudomány és Közigazgatási Kar tartotta meg nyílt napját, hagyományteremtő céllal a Ludovika Campuson. A nyílt nap során az érdeklődő végzősök megismerkedhetek az új államtudományi képzéssel, a hallgatói élettel, s jövőbeni fejlesztésekkel.

Az előadásokat Prof. Dr. Patyi András, az NKE rektora nyitotta meg beszédével, amelyet az magyar katonai és közszolgálati képzés történeti áttekintésével kezdett, ismertetve a Ludovika Akadémia építését, a magyar nyelvű katonatiszti képzés elindítását, az NKE létrejöttét, valamint államtudományi egyetemmé válását. Ezt követően az intézmény és kar vezetői ismertették az egyetem sokszínű képzéseit, a mobilitási lehetőségeket, valamint a Ludovika Campus projektet.

Az előadások után bemutató tanórák következtek, ahol az érdeklődő diákok megismerkedhettek az ÁKK-n oktatott államtudományi és közigazgatási kurzusokkal. Kiss György dékán „Az értékektől az alapjogokig” címmel tartott interaktív előadást, Prof. Dr. Halász Iván intézetvezető pedig „Az államformák dilemmái a modern korban” című szemináriumával vezette be a hallgatóságot az alkotmányjog rejtelmeibe. A bemutató tanórák mellett workshopokkal is készült a kar, tájékoztató standokkal várták a zsibongóba a végzősöket és a szülőket, ahol a dékáni hivataltól és a tanulmányi osztálytól, valamint a hallgatói önkormányzattól és a szakkollégiumoktól szerezhettek értékes információkat az ÁKK-s egyetemi életről. A kar dolgozói és hallgató ismertették a felvételi menetét, a szakmai gyakorlati rendszert, külföldi mobilitási pályázatokat és ösztöndíj lehetőségeket, emellett bemutatták a hallgatói érdek-képviseleti és szakkollégiumi struktúráját, valamint igyekeztek megválaszolni minden felmerülő kérdését. A rendezvény zárásaként az érdeklődők felfedező túrára indulhattak az Ludovika Campuson, ahol kis csoportokban mutatták be az ÁKK-s hallgatók a Ludovika Akadémiát és az újonnan épített 600 fős Orczy Kollégiumot.

Nézd meg az Államtudomány és Közigazgatási Kar 2017-es nyílt napján készült videónkat!

Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes