Az idei felvételi kampány újdonságaként az ország mintegy 100 középiskoláját keresik fel januárban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hallgatói, hogy népszerűsítsék az intézmény képzéseit és programjait. A cél az, hogy személyesebb formában is tájékozódjanak az érettségi előtt álló fiatalok az NKE által kínált továbbtanulási lehetőségekről, így segítve az elsősorban az államtudományi és közigazgatási, a rendészeti, a katonai, valamint a nemzetközi és európai közszolgálati felsőoktatás iránt érdeklődő diákok sikeres pályaválasztását.

A feladatra mind a négy karról önként jelentkező hallgatók többnyire a volt középiskolájukba látogatnak el, hogy élményeiket és tapasztalataikat személyesen is megosszák a pályaválasztás előtt álló társaikkal. Az NKE alapképzéseit és a most szeptemberben induló osztatlan államtudományi mesterképzési szakot egy tanórányi időkeretben, interaktív módon mutatják majd be, adott esetben kísérő tanárok és az intézmény által elkészített, nyomtatott és audiovizuális anyagok segítségével. A roadshow budapesti és vidéki középiskolákat egyaránt érint, így a többi között Nyíregyházán, Karcagon, Balatonfüreden, Székesfehérváron, Szegeden és Győrben is lesznek majd rendhagyó osztályfőnöki órák.

Akik személyesen szeretnének ellátogatni az NKE-re, azokat pedig a januári nyílt napokon várja az intézmény, de az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is kint lesz az NKE.

Intézmény neveVárosIdőpont
Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági SzakgimnáziumBudapest2017. január 31.
Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági SzakközépiskolaMezőkövesd2017. január 23.
Váci Madách Imre GimnáziumVác2017.január 30.
Hajdúböszörményi Bocskai István GimnáziumHajdúböszörmény2017.január 30.
Egri Dobó István GimnáziumEger2017.január 30.
Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és KollégiumSárospatak2017.január 24.
Keszthelyi Vajda János GimnáziumKeszthely2017.január 26.
Arany János Református Gimnázium NagykőrösNagykőrös2017. január 27.
Nyíregyházi SzC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai SzakgimnáziumaNyíregyháza2017. január 25.
Batsányi János Gimnázium és Kollégium, TapolcaTapolca2017. január 27.
Debreceni Fazekas Mihály GimnáziumDebrecen2017. január 31.
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és KollégiumKarcag2017. január 30.
Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium Mezőcsáti TagintézményeMezőcsát2017. január 26.

Intézmény neveVárosIdőpont
Kanizsai Dorottya GimnáziumSzombathely2017. január 24.
Nagy Lajos GimnáziumSzombathely2017. január 24.
Jurisich Miklós GimnáziumKőszegEgyeztetés alatt
Révai Miklós GimnáziumGyőr2017. január 13.
Andrássy Gyula Gimnázium és KollégiumBékéscsaba2017. január 16.
Szent Gellert Katolikus Általános Iskola Gimnazium és KollégiumGyomaendrőd2017. január 25.
Tóparti GimnáziumSzékesfehérvár2017. január 13.
Batthyány Lajos GimnáziumNagykanizsa2017. január 19.
Debreceni Fazekas Mihály GimnáziumDebrecenEgyeztetés alatt
Tóth Árpád GimnáziumDebrecenEgyeztetés alatt
Zrínyi Miklós GimnáziumZalaegerszeg2017. január 06.
Fényi Gyula Jezsuita GimnáziumMiskolc2017. január 14.
Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű GimnáiumBudapest2017. január 16.
Földes Ferenc GimnáziumMiskolcEgyeztetés alatt
Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági SzakközépiskolaMezőkövesd2017. január 11.
Szilágy Erzsébet GimnáziumEger2017. január 11.

Intézmény neveVárosIdőpont
Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola Liska József Középiskola, és Kollégium TagintézményeJászberény2017. január 20, 27.
Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és ÓvodaKisvárdaEgyeztetés alatt
Bibó István Alternatív Gimnázium és SzakközépiskolaHévízEgyeztetés alatt
Szilagyi Erzsébet Gimnázium es KollégiumEger2017. január 11.
Kiskunfélegyházi Móra Ferenc gimnáziumKiskunfélegyházaEgyeztetés alatt
BSZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és KollégiumaBékéscsaba2017. január.06
Óbudai Árpád GimnáziumBudapestEgyeztetés alatt
Fráter György Katolikus Gimnázium és KollégiumMiskolcEgyeztetés alatt
Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és KollégiumFehérgyarmat2017.január.13
Kőrösi Csoma Sándor Református GimnáziumHajdúnánásEgyeztetés alatt
Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és KollégiumMarcaliEgyeztetés alatt
Földes Ferenc GimnáziumMiskolc2017. január 12.
Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és KollégiumDunaújvárosEgyeztetés alatt
Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai IntézetEgerEgyeztetés alatt
Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti SzakközépiskolaBudapest2017. január 10.
Varga Katalin GimnáziumSzolnok2017. január 12, 18.
Hajnóczy József Gimnázium, Szakközépiskola és KollégiumTiszaföldvár2017. január 27.
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és GimnáziumNyíregyháza2017. január 19.
Esztergomi Dobó Katalin GimnáziumEsztergom2017. január 12.
Bajai III. Béla GimnáziumBaja2017. január 23
Budapest 10. Kerületi Zrínyi Miklós GimnáziumBudapestEgyeztetés alatt
Szombathelyi Kanizsai Dorottya GimnáziumSzombathelyEgyeztetés alatt
Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és SzakiskolaMiskolc2017. január 30.
Pannonhalmi Bencés GimnáziumPannonhalmaEgyeztetés alatt
Dr. Mező Ferenc GimnáziumNagykanizsaEgyeztetés alatt
Piarista Gimnázium és KollégiumVácEgyeztetés alatt
Keszthelyi Vajda János GimnáziumKeszthelyEgyeztetés alatt
Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és KollégiumTiszafüred2017. január 10-11-13.
Pannon Oktatási KözpontDunaújvárosEgyeztetés alatt
Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és KollégiumTiszaújvárosEgyeztetés alatt
Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és KollégiumKarcagEgyeztetés alatt
Babits Mihály GimnáziumBudapestEgyeztetés alatt
SzC Tokaji Ferenc Gimnázium és SzakközépiskolaTokaj2017. január 9.
Győri Műszaki SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és SportiskolaiGyőr2017. január 20.
Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc GimnáziumZalaegerszegEgyeztetés alatt