Hírek

Jövőre indul az államtudományi mesterszak

dsc2486-2-original

„Az államtudományi mesterszaknak az NKE-n való beindítása egyetlen más egyetem kutatási-oktatási portfólióját nem érinti”– fogalmazott Patyi András a Mentorok Kollégiuma legutóbbi ülésén, amelyen tájékoztatást adott az egyetem jövő szeptemberben induló államtudományi mesterképzési szakáról a régi és új mentor kollégiumi tagoknak.

Az intézmény rektora elmondta, hogy a jövő szeptemberben induló, doktori címmel járó, osztatlan államtudományi mesterképzés bevezetését több éves előkészítő munka előzte meg. Patyi András visszatekintett az államtudományi képzés bevezetésének történelmi előzményeire. Ennek kapcsán elmondta, hogy a bolognai folyamat eredményeként 2005-ben létrejött felsőoktatási rendszerben a jogászképzés már államtudományi tartalom nélkül jelent meg. Ráadásul az akkori kormány jelentősen csökkentette az államilag finanszírozott jogász hallgatói helyek számát is. A rektor szerint annak idején valószínűleg azért nem tiltakoztak ez ellen a jogászképző intézmények, mert megnyílt előttük az a közigazgatási képzési terület, amelyet addig kizárólag az egykori Államigazgatási Főiskola, majd a Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara művelt. A képzési terület újradefiniálása a 2010-es kormányváltást követően kezdődött meg, egyben megkezdődött a Nemzeti Közszolgálati Egyetem elindulásának megszervezése is.

A 2012-től működő intézményben a katonai és a rendészeti képzési területtel már összekapcsolva jelent meg az igazgatási képzési terület. 2014-ben egy tudományos szakértői bizottság vizsgálta meg annak lehetőségét, hogy az 1948-ig önálló államtudományi képzés újraéleszthető-e modernebb formában és tartalommal. A szakértői munka eredményeképpen az Országgyűlés 2015-ben az NKE-törvény és a felsőoktatási törvény módosításával újrateremtette az államtudományi képzési területet és az NKE megkezdhette az ezzel kapcsolatos képzési dokumentáció kidolgozását. A MAB idén egyhangúan fogadta el a képzés akkreditációját, így az jövő szeptemberben el is indulhat. A rektor a képzéssel kapcsolatos híresztelésekkel szemben határozottan állította, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem semmiképpen nem akarja kisajátítani magának az államtudományt és erre nincs is lehetősége.

Mint mondta, az államtudományi mesterszak egyetlen más egyetem kutatási-oktatási portfólióját nem érinti. Szerinte ez a képzés arra készíti fel a hallgatókat, hogy az állam működésének minden területén legyenek otthon. Az 5 éves képzésben például fontos szerepet kap a digitális állam modul, amelynek kapcsán a hallgatók megismerkedhetnek a legújabb infokommunikációs ismeretekkel. „A képzést elvégzőknek a közigazgatásban jelenleg is használt informatikai rendszerekről rendszerszintű, alkalmazható tudásuk lesz” – hangsúlyozta a rektor.

Patyi András előadásában szólt többek között az állam és közszolgálat, az állam és vagyongazdálkodás, valamint a közigazgatási modulról is. Utóbbi kapcsán megjegyezte, hogy egy teljes éven keresztül ismerkedhetnek meg a hallgatók az önkormányzással kapcsolatos ismeretekkel. „Ez a képzés alapvetően az államigazgatási és az önkormányzati szférában, vezetői pozíciók betöltésére készíti fel a hallgatókat” – tette hozzá Patyi András. Az előadásból kiderült az is, hogy az államtudományi mesterképzési szak jövő szeptembertől nappali és levelező munkarendben is elindul, mindkettő esetében lesznek államilag támogatott férőhelyek is.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

2017-01-20T07:42:30+00:00 2016.12.02.|AKK, NKE|