Államtudományi és Közigazgatási Kar

OSZTATLAN ÁLLAMTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK

(tíz féléves nappali és levelező munkarendű képzés)

Államtudományi mesterképzési szak 2017-10-24T13:48:23+00:00

A professzionális állammenedzsment utánpótlása

Az államtudományi doktori címet adó szak célja az állam és a kormányzás átfogó tudásanyagával ötéves osztatlan képzésben felkészítést adni akár professzionális állami vezetői karrierre is. Minden egyetemi képzés meghatározott ismeretek átfogó halmaza, amelyeknél a képzés és a végzettség neve jelzi a legfontosabb tudást. Az államtudományi mesterszak elsősorban államtudománnyal foglalkozik, de jelentős jogtudományi, gazdaságtudományi, politikatudományi ismeretet, rendszerismeretet, infokommunikációs ismeretet, közigazgatástant is tartalmaz. Magas óraszámban biztosítjuk a gyakorlati felkészítést hallgatóink számára, de az osztatlan képzés megteremti a lehetőségét annak is, hogy a kiemelt témák tudományos elemzésének képességét is átadjuk. A tantárgyak elosztásánál kiemelt cél volt, hogy az ismeretek egymásra épüljenek és a jellemzően egy, másfél éves tárgyakkal a hallgatóknak kiegyenlített legyen a teherelosztása. Emellett külön figyelem irányul a vezetői készségek kialakítására, fejlesztésére és a hallgatók pszichológiai felkészítésére.

A mesterszak arra készíti fel végzettjeinket, hogy alapjaiban ismerjék meg azt, amit az állam nemzeti, európai és nemzetközi keretekben jelent, ugyanakkor ne csak ismerjék, hanem képesek legyenek bármelyik ágazatában tervezési, stratégiai, elemzési, jogi és vezetői feladatok ellátására. A képzést sikeresen teljesítők az állami működés minden területén és szintjén dolgozhatnak. Átfogó tudásuk az igazgatás bármely területén hasznosítható, ugyanakkor képesek lesznek arra is, hogy a politikai döntéshozók munkáját a legmagasabb szinten segítsék. Ez az egyetlen képzés hazánkban, amely közvetlen képesítést ad vezetői beosztásra az állami tisztviselői rendszerben.

A mesterképzést sikeresen teljesítők okleveles államtudományi mester szakképzettséget és államtudományi doktori címet szereznek.

A szakot másoddiplomás képzésként rövidített időkeretben igazgatásszervező, közigazgatás-szervező és nemzetközi igazgatásszervező, rendészeti, illetve jogi és gazdaságtudományi végzettséggel rendelkezőknek is javasoljuk.

  • Alapozó ismeretekhez rendelhető kreditek száma: 80–110 kredit
  • A szakmai törzsanyaghoz rendelhető kreditek száma: 115–130 kredit
  • A differenciált szakmai anyaghoz rendelhető kreditek száma: 30–50 kredit
  • A diplomamunkához rendelt kreditérték: 30 kredit
  • A szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték: 15 kredit

A képzés célja

  • az állam feladatával, szervezetével és működésével kapcsolatos tudást komplexen, az állami humántőkét rendszerszemlélettel kezelni tudó, magas szintű tervezési, stratégiai, elemzési és vezetői feladatot ellátni képes,
  • a közpolitikai stratégiai tervezést és hatáselemzést átfogó ágazati, szakpolitikai költségvetési-gazdasági szemlélettel kezelő,
  • a kormányzati modelleket, technikákat, az alapvető közjogi és közigazgatási jogi kereteket ismerő,
  • az államszervezet, az államigazgatás hatékony változásmenedzsmentjére képes,
  • az állami tevékenységet összehasonlító módszerrel és nemzetközi modellek szerint is szervezni tudó,
  • az állami működést meghatározó és befolyásoló társadalmi és politikai, gazdasági és emberi tényezők átfogó ismeretének és megismerésének képességével rendelkező szakemberek felkészítése a közszolgálati életpályára.

A mesterképzési szakon végzettek ismerik:

  • az állam intézményrendszerét, alkotmányjogi, közjogi kereteit,
  • a közigazgatás jogi és dogmatikai alapkérdéseit,
  • a kormányzás hatékonyságának feltételeit, modelljeit, gyakorlati kérdéseit,
  • a kormányzati stratégiai tervezés és a fejlesztéspolitikák tapasztalatait,
  • az ágazati szakpolitikák tervezésének és érvényesítésének komplexitását,
  • a kormányzati és közigazgatási feladatok közgazdasági és közpénzügyi megalapozását,
  • a helyi önkormányzás és helyi demokrácia gyakorlatát,
  • a szervezeti hatékonyság és teljesítmény fejlesztésének és mérésének hazai és nemzetközi tapasztalatait,
  • a közszolgáltatás-szervezés, a közfeladat-ellátás stratégiai-szervezési kérdéseit,
  • a közigazgatás-fejlesztés, a hatékonyabb működés tervezési, szabályozási, elemzési, mérési összefüggéseit,
  • a nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatok főbb folyamatait,
  • az EU döntési folyamatok és a nemzeti kormányzati intézkedések kapcsolatának komplexitását, jogi és közpolitikai korrelációit,
  • a kormányzati, gazdaságpolitikai, versenyképességi és innovációs folyamatok nemzetközi tapasztalatait.

A mesterképzési szakon végzettek alkalmasak:

  • a közérdek, a közszolgálati értékrend érvényesítése érdekében az állami feladatokat komplexen, az állami humántőkét rendszerszemlélettel kezelni,
  • magas szintű tervezési, stratégiai, elemzési és vezetői feladatok ellátására,
  • a közpolitikai stratégiai tervezést és hatáselemzést átfogó ágazati, szakpolitikai költségvetési-gazdasági szemlélettel kezelni,
  • a kormányzati modelleket, technikákat alkalmazni,
  • az államszervezet, az állami működés hatékony változásmenedzsmentjére,
  • az állami működést összehasonlító módszerrel és nemzetközi modellek szerint is tervezni és szervezni,
  • az állami működést meghatározó és befolyásoló társadalmi és politikai, gazdasági és emberi tényezőket komplexen értékelni.

A szakképzettség gyakorlásához szükséges személyes adottságok és készségek:

  • kiemelkedő szervezői, koordinációs készség,
  • nyitott gondolkodás, kreativitás, rugalmasság, jó logikai készség,
  • jó kommunikációs és együttműködési attitűd, vezetői kommunikációs készség,
  • konfliktuselemzésre és konfliktuskezelésre való készség,
  • problémafelismerő, elemző és megoldó készség,
  • intuíció és módszeresség,
  • információ feldolgozási képesség,
  • a társadalmi környezettel, igényekkel szembeni érzékenység,
  • elkötelezettség és igény a minőségi munkára,
  • igény az élethosszig tartó szakmai továbbképzésre,
  • alkalmasság az együttműködésre, a csoportmunkában való részvételre, kellő gyakorlat után a vezetői feladatok ellátására,
  • empátia az egyes ügyfelek irányában, segítőkészség, esélyegyenlőség biztosítása az állampolgárok jogérvényesítése során.

Alapozó ismeretek: 80–110 kredit

  • Államtan
  • Államtörténet, közigazgatás-történet
  • Politikaelmélet és politikatörténet
  • Alkotmánytani alapok
  • Jogi fogalomrendszer, jogi logika-dogmatika
  • Az állami igazgatás: általános közigazgatási ismeretek
  • Szervezés- és vezetéstan
  • Rendszerelmélet, folyamatmenedzsment
  • Közgazdasági alapismeretek
  • Közpénzügyi alapismeretek
  • Társadalomelmélet, statisztika

A szakmai törzsanyag kötelező ismeretkörei: 115–130 kredit

  • A magyar állam közhatalmi alapintézményei
  • A magyar állam és az alkotmányosság
  • A magyar állam és a törvényesség: az igazságszolgáltatás rendszere és joga
  • Kormányzástan: modellek, rendszertan
  • A magyar állam kormányzása
  • Szabályozás, kodifikáció
  • Az állami szakpolitikai tervezés és rendszertana
  • Az állam működésének hatáselemzése
  • Magyar szakigazgatási rendszerek működése
  • Közpénzügytan
  • Magyar államháztartástan és pénzügyi jog
  • Gazdaságpolitika, a magyar gazdaság jogi szabályozása
  • A magyar közigazgatás szervezete és működése
  • A magyar közigazgatás eljárásrendje, közigazgatási bíráskodás
  • A magyar közigazgatás joga
  • Elektronikus közszolgáltatások
  • Önkormányzás és önkormányzatok
  • Közmenedzsment
  • A magyar közszolgálati humánpolitika, közszolgálati jog
  • Nemzetközi közjog és nemzetközi kapcsolatok
  • Az Európai Unió intézményrendszere és közpolitikái
  • Az Európai Unió jogrendszere

A szakmai törzsanyag kötelezően választható ismeretkörei: differenciált szakmai ismeretek: 30–50 kredit

  • A magyar állam honvédelmi és biztonságpolitikai funkciója
  • A magyar állam büntetőpolitikája és rendészeti funkciója
  • Az egyes ágazati szakpolitikák elemzése
  • A magyar tagállami kapcsolatrendszer az Európai Unióban
  • A magyar állam nemzetközi kapcsolatai
  • Közszolgálati kommunikáció
  • Regionális tanulmányok
  • Nemzetközi gazdasági kapcsolatok
  • Európai uniós pénzügytani ismeretek
  • Támogatásszervezési (projektmenedzsment) ismeretek
  • Szaknyelvi ismeretek.

A magyar államigazgatásban vagy az Európai Unió intézményében teljesített 12 hetes

A mesterfokozat megszerzéséhez angol, német vagy francia nyelvből államilag elismert, legalább középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsga vagy ezzel egyenértékű érettségi bizonyítvány vagy okirat szükséges.